Kezdje itt az ingatlan keresést!

Budapest IX. Kerület, Üllői út

Az ingatlan már értékesítésre került, kérjük nézze meg a hasonló ingatlanokat a kínálatunkban!

Terület83 m²

Szobák száma3


Egyéb tulajdonságok: tehermentes, azonnal költözhető, külön wc, lift (1 db)


Eladó Társasházi lakás

IX. Kerület - Üllői út, 83 m²-es, 4. emeleti, társasházi lakás

„Borítsa lombos fejetek 
szagos, virágos fergeteg, 
ezer fehér virág. 
Ti adtatok kedvet, tusát, 

ti voltatok az ifjúság, 
Üllői-úti fák.”
Emlékezhetünk még ezekre a sorokra, amelyet Kosztolányi Dezső itt, ebben a házban, és talán ebben a lakásban vetett először papírra. Azok a fák minden bizonnyal már nem léteznek, és az a hangulat, amely az „Üllői-úti fák” sorait inspirálta is megváltozott, hiszen eltelt 114 év azóta. Azonban az érzés, amelyet az a tudat vált ki az emberből, hogy Budapest egyik központjában élhetünk egy olyan, a hazai szecessziós építészet egy remekműnek számító házában, ahol a magyar széppróza egyik legnagyobb alakja is lakott, biztosan izgalmasabb, mint egy szürke, jellegtelen ház egyik tucatlakásában élni.
A lakás
ablakai nem az Üllői útra nyílnak, hanem az épületek között kiépült parkra. A kilátás egy olyan részletére is érdemes felhívni a figyelmet, amely szintén nem utolsóként megemlítendő. Ez pedig nem más, mint a Gellért hegy, a Citadella és a Szabadság szobor. A lakás legfelső emeleti, nem tetőtéri, 83 m2 nettó alapterületű; három szobája nagyjából egyforma, de mindegyik nagyobb, mint 20 -20 m2. A lakás garantáltan csendes környezettel rendelkezik, mindössze egy szomszéddal érintkezik a fala! A konyha mérete elegendő egy étkező kialakításához is; e helyiség ablaka egy széles bevilágító-udvarra nyílik, ahogy a fürdőszobáé is. A WC egy külön helyiségben található. A belmagasság mindenhol egységesen 355 cm, ami az ezen a környéken megszokott, sőt elvárt. Az előszobában plafonig beépített szekrények sorakoznak, amely több köbméternyi teret biztosít arra, hogy a szobákból területeket szabadítsunk fel, amelyeket különben hatalmas szekrények foglalnának el. A fűtést és a meleg víz ellátást egy Junkers gázüzemű cirkóberendezés biztosítja. A hőleadás radiátorokon keresztül történik. 
Bővíthetőség
Aki járt már valaha műteremlakásban, akkor az tudja, hogy milyen gyorsan képes elvarázsolni az embert a tetőtérben kialakított a világos, nyílt terek, az óriási ablakfelületek, a hatalmas belmagasság. Nos, pontosan ilyen alakítható ki ebből a lakásból, ugyanis, a lakás feletti padlástér megvásárolható a társasháztól, így akár a lakát alapterülete majdnem megduplázható. A padlástér belmagassága 4,5 méter. Már volt példa erre a társasház történetében: két lakás már ki lett így alakítva a padlás szintjén.
Költségek
A lakás közműveinek használata után fogyasztásfüggően szükséges fizetni; minden mérhető. A közösköltség 12.450 Ft havonta, amely a szokásos költségeket (ház biztosítása, közös képviselet díja, takarítás, közös víz és villany költség, megtakarítási alap, szemétszállítás) tartalmazza. A házban bérelhető parkolóhelyek is vannak, amelyek aranyat érnek ezen a környéken. Nem is olyan könnyű ilyet szerezni, de nem lehetetlen.
Közlekedés
Talán felesleges külön felsorolni a főváros ezen pontjáról elérhető tömegközlekedési lehetőségeket, hiszen itt a város pesti oldalának közepe táján vagyunk; mindent elérhetünk busszal, villamossal, metróval, de még gyalog is el lehet intézni a legtöbb felmerülő igényt. A Semmelweis egyetem, az Iparművészeti múzeum vagy a Corvin negyed egy kőhajításra van, ugye milyen borzongatóan izgalmas helyen vagyunk?

Elhelyezkedés: 1098, Budapest, IX. Kerület (Belső Ferencváros), Üllői út, 4. emeleti

Környezet: belvárosi, társasházi,

Közlekedés: M3


  • Alapterület 83 m²
  • Szobák száma 3
  • Szerkezet Tégla régi építésű
  • Állapot
  • Társasház állapota Átlagos
  • Tájolás déli
  • Társasház szintjei 4 emeletes
  • Közös költség (Vízdíj nélkül) 12 450 Ft / hónap
  • Fűtés költség (Átlag) 16 000 Ft / hónap
  • Építés éve 1900
  • Felújítás éve 2016
  • Szobák típusa Egybe- és különnyíló
  • Belmagasság 355 cm
  • Konyhák száma 1
  • Konyha típusa Étkezős
  • WC-k száma 1
  • Fürdőszoba szám 1
  • Födém típusa Vasbeton
  • Fűtés típusa Gázcirkó fűtés
  • Melegvíz típusa Cirkó
  • Nyílászárók típusa Műanyag
  • Nyílászárók állapota

Ingatlan hírek

Kiemelt projektek

Ahol találkozhat velünk